A film antihőse Ki-taek, akinek családja igazi semmirekellőkből áll. Ők mindig a könnyebbik utat választják – bármit megtesznek, csak dolgozni ne kelljen. Irigykedve nézik a Park család fényűző életmódját, és ördögi tervet eszelnek ki, hogy a közelükbe férkőzzenek. Azonban természetesen semmi sem a családfő tervei szerint alakul. Nagyon vártam már ezt a filmet, hiszen Park Seo Joon is felbukkan benne, igaz csak pár perc erejéig, de ő miatta akartam megnézni. Nagy nehezen rá is vettem magam, mivel nem annyira kedvelem az ilyen elvont témájú filmeket. Na de ez... Ez annyira durva film volt, hogy utána legalább 5 percig csak bámultam a véget érő filmet. Tényeg mint egy élősködő, úgy hatolt be a tudatomba. Egyszerűen nem tudtam kiszedni a fejemből a film iránt érzett gondolatokat. Elképesztően meg lett csinálva. Na de akkor kezdjük részletesebben. Először is kapunk egy szegény családot, aki pénzhez akar jutni, de nem hajandó semmit dolgozni. Nagyon ügyesen másznak bele egy gazdag család életébe, csak hogy szerezzenek pénzt és kisemmizzék a családot. Elképesztően furfangos technika, bár borzalmasan gyűlölhető. Hiszen más embereket is kirúgattak, csak hogy övéjük legyen az az állás. Ez sikerül is nekik, egészen addig míg rá nem jönnek a házban rejtőző titokra. Na már most én leszögezném, az előzetes annyira jóra lett megcsinálva, semmi sem sejthető belőle. Én teljesen azt hittem, hogy a családdal lesz valami. Hogy ők azok az emberek, akiktől tartani kellene. De egyáltalán nem. Ahogy felfedezték a rejtélyt, én nem is tudom, mit gondoltam már. De nem volt meg az ép eszem, az biztos. Egyszerűen hogy lehet ilyen ember, aki ezt megteszi a másikkal? Azt gondoltam, hogy az a nő egy pszichopata. SPOILERVESZÉLY!! Ahogyan 3 vagy 4 éven keresztül ott lent tartotta a férjét csak azért, mert kergették és nem volt hova mennie, borzalmas. Nem értem, hogy nem tudott a férfi annyira bele őrülni, hogy megszabadiuljon. Mondjuk a Morse-jelekkel próbált üzenni, de az azért mégsem annyira kivehető. Senkinek nem tűnt fel. SPOILER VÉGE Ez a film annyira mélyre ásott a tudatalattimban, egyszerűen félelmetes volt nézni. Nem is azért, mert ijesztő volt, hanem mert annyira mély üzenetet adott át. Persze voltak ennek a filmnek is kisebb buktatói. Rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul. Az üzenet átjött, de mintha a történet nem fejeződött volna be. Nagyon sok dologgal dilemmában maradtam. Vagy én voltam ennyire szerencsétlen, és nem találtam meg rájuk a választ. Például a közepén, mikor a kisgyerek a sátrában volt és Morse-kódozott a zseblámpájával, azt kinek csinálta. Mert hogy a férfi biztos nem látta. De ha a gyerek világítgatott, akorr biztos tudott a titokról. De akkor az miért nem árulta el másnak? Vagy a család miért nem tudott a helyről? Annyi dolog megkérdőjelezve maradt meg bennem, fel sem tudnám őket sorolni. Ettől függetlenül nekem tetszett a film, érdekes volt. Érdemes megnézni, hiszen elég mély jelentése van. Így bátran ajánlom mindenkinek! :) Értékelés: 9/10
0 Comments
Leave a Reply. |
Sorozatok:
- Blood Filmek:
- Beauty Inside Archives
December 2020
|