Woo Jin különös életet él. Mikor felébredt 18 évesen, teljesen más emberré változott. Immár 29 éves és úgy éli mindennapjait, hogy amikor felébred egy teljesen más ember. Van, hogy nő, öreg bácsi, kisfiú vagy éppen egy helyes srác. Bár már régóta így megy az élete, mégsem tudja megszokni. Bútortervezőként dolgozik, egyedül barátja és édesanyja tud a titkáról. Egy nap első látásra szerelmes lesz egy lányba, aki bútorokat árul. Ez a lány Yi Soo, akihez minden nap elmegy, természetesen mindig más arccal, majd egyszer erőt vesz magán és elhívja randizni (akkor 2 napig nem alszik). Yi Soo 2 nap alatt bizony rendesen belehabarodik a fiúba, hisz meglepő módon rengeteg dologban hasonlítanak. Azonban a lánynak szembe kell néznie a csúf igazsággal. Hú, ezt a filmet nagyon meg szerettem volna nézni. Nagyon érdekes témát dolgozott fel, hiszen kicsit mesebeli is volt, de úgy jelenítették meg, mintha a való életben is lehetne ilyen. Engem mondjuk érdekelne, mi történt a fiúval és az apjával, hogy miért változnak folyamatosan, mivel ez sajnos nem derült ki. A jeletése is elképesztő, ahogy megmutatja, hogy az embernek nem a külső tulajdonságai, a kinézete a fontos, hanem tényleg a belső, a lélek. Elképesztően mutatja be ezt, hiszen a főszereplőnek nincsen állandó külseje. Akárki lehet, a lelke viszont ugyanaz marad. És pont emiatt nem hagyja el a lány. Emiatt ugyanúgy kedveli, mint abban a testben, amelyben megismerkedésükkor 2 napig látta. Nagyon nyomasztó volt látni, ahogy a fiú próbál küzdeni az életben, hogy boldog tudjon maradni. Amikor találkozik a lánnyal, minden felborul körülötte, ébren akar maradni, hátha így találkozgathat vele. Amilyen nehéz így az élete, olyan könnyű beleképzelni magunkat a helyébe. Legalább 2-szer végignéztem a filmet, és egyszerűen nem lehet megunni. Az eleje mindig ugyanannyira érdekes, ahogy próbálkozik, a közepe szomorú, amikor megváltoznak a helyzetek, és a vége még mindig annyira megható, mint első nézéskor. Nagyszerűen építették fel ezt a filmet. Talán azt lehetne kicsit rosszabbnak mondani, hogy nem értettem, miért nem ismerte fel akkor a csaj őt, mikor az utcán voltak. A férfi mondta neki, hogy találgasson, melyik lehet ő, de a lány nem tudta. Na de ha minden esetben felismerte, még a végén is, mikor azt sem tudta, hova megy, csak arra húzta a szíve, akkor ott az tucán miért nem?? A másik meg, hogy ha a végén a pasi el akarta volna magát titkolni, akkor a cipőket meg ruhákat nem hagyta volna elő a lakásában. Hiszen minden ott hevert a földön. Így nem mondhatja azt a lánynak, hogy nem ő. Ez igen érdekes volt számomra. De ennek ellenére nekem nagyon tetszett a film, csak ajánlani tudom nektek. Szuper egy kis pihenésre vagy kikapcsolódásra! :) Értékelés: 10/10
0 Comments
Leave a Reply. |
Sorozatok:
- Blood Filmek:
- Beauty Inside Archives
December 2020
|